Kicsi Zsuzsa a nagyvilágban

     Már körülbelül 3 napja jegyezgetem, mennyi mindent akarok leirni, talán most sikerül összeszerkeszteni. :p. Kezdeném időrendi sorrend szerint azzal, hogy újabb bejegyzést irhatok a "Tanulmányozzuk magunkon az alkohol felszivodását!" fejezetbe. Megjegyzem, hogy sosem voltam piás, arra hogy a boroknak tényleg különbözik az izük tipus szerint is csak szilveszterkor jöttem rá. Jó bulinak igérkezett, és most már úgy is indultam, hogy Évivel bepiálunk, ez az első bulilehetőség szilveszter óta. Oda is értünk, de pia már nem volt, mondom jóóó, elkeztünk kicsit feloldódni.  Közben előkerült Edit, igy a pia is. Ennyi kellett nekünk. Mondjuk azt éreztem, hogy eleinte csak kacagtam, utána már szédültem, de én a tapasztalatlan még ittam amit a kezembe adtak. Jól birtam, tök vicces volt minden, habár Évi azért nem volt olyan piás hogy a szilveszteri vihohását produkálni tudja, én nagyon elvoltam. Mindez 2ig, amikor már annyira szédültem, nem birtam. Lefeküdtem az autóba. 2 óra múlva amikor felkeltem, annál sokkal roszabban voltam, úgy éreztem nem is járok, hanem lebegek, olyan lassú voltam, hogy az már engem idegesitett. Azthittem meghalok, és annyira fáztam, mintha tél lenne. Mikor végleg lefeküdtem, már előre féltem a reggeltől, amikor olyan fejfájással ébredtem, és úgy szédülteeem... Na, de ezennel hálát adok a testemnek, hogy minden csak delig tartott, és ennyivel megúsztam. Többet nem iszok! De kevesebbet sem. :))). Na, de komolyan. Ilyet többet soha. De legalább kibuliztam a fogfájást a fejemből :p. Tudnám "jobb" képpel is dokumentálni, de inkább megkiméllek. :)

          Szombaton pedig nagy meglepetés ért. Lehet már többen is hallottátok, hogy újabb magyar vertek meg Kolozsváron. Nagyon megbotránkoztam a dolgon. Lehet hogy ez csak Murphy törvénye, de például én, aki majdnem 21 éve itt élek, sosem ért ilyen dolog. Sosem kerültem konfliktusba csakis azért mert magyar vagyok. És senki akit ismernék. Erre ottvan egy adott ember, aki eljön Kolozsvárra, ahol már amúgyis hangos a románok ellenségeskedései, és épp ő kifog egy ilyet. Nekem ez felháboritónak tűnik. Milyen képet adnak az ilyen huligánok Kolozsvárról? Hihetetlen. Még az a fura, hogy történetesen ismerem egyikőjüket, és tudom hogy nem egy nagyszájú valaki, aki keresné a konfliktust. Ellentétben például azzal a magyar fiúval, akit a márciúsi ünnepség előtt vertek meg. Aki ugrál, azt hamarabb utoléri a probléma. A mostani esetből nem ismerek mindenkit és az eset részleteit sem, de én nehezen hinném, hogy bármivel is provokálták volna ezt. Mindenesetre engem nagyon felháboritott a dolog, és az is hogy egy hónap sem telt az utolsó efféle konfliktustól... Bizonyosan frusztráló az eset. Ez úton pedig, ha véletlenül olvassák amit irok, akkor kivánok kitartást, és optimizmust, nem ilyen esetből, de tudom hogy a rendőrök mennyit "segitenek".

           Ezenkivül egy három napos rádiós képzésen vettem részt a hétvégén, nyilván egy ilyen nagyon alapfogalmak megismertetés, illetve belátás a dologba. A Sapientiánál zajlott a dolog, én nagyon élveztem, hatalmas élmény volt. Hallottam már eddig is a hangom stúdióban, de igazán csak most volt meg az, hogy próbálgathattam, és újravehettem, kivaghattam, meg minden. Nagyon élveztem. Viszont rájöttem, hogy hihetetlen sok munka van egy ilyen megszerkesztésében. A feladatunk az volt, hogy egy egy órás műsort kellett elkésziteni a kis elméleti rész után, minden csapatban volt szerkesztő, műsorvezető, riporter, hirszerkesztő. Nagyon érdekes volt, szerencsére a vágó programot nagyon hamar kézbevettem, viszont az agy és a száj összehangolása... Azért nem semmi. És most jöttem rá arra, hogy milyen sok is az egy perc. Naaaaagyon sok. És mennyire profik azok, akik élőben tudnak műsort vezetni. Minden elismerésem. Na, de végül jó lett, készitettem hangfüggönyt, jingle-t, és hireket. Nagyon élveztem, de az biztos hogy nehéz munka. Vagy legalabbis amig az ember feltornássza magát egy bizonyos nivóra. Azt is viszont tartani kell. De mondjuk ez nekünk, az egészségügyben is igy lesz. Hiába vagy jó, mert ha nem tanulsz tovabb, nem tartod magad, már rögtön jön valaki aki jobb lesz. Ha már időről is szó volt, muszály beszúrnom a kedvenc Dali festményem. Egyszerűen imádom. De nem ez a kedvencem.

      Mi jót is akartam mesélni még? Rájöttem hogy nagyon szeretem a Mátyás király házának környékét. Ma is egy másfél métert alig súrolú cigány olyan keservesen siratta a hegedűt, ami a kis szűk utcában még annál is szebben szólt, a szivem olvadt tőle. Bánom, hogy nekem nem kell többet arra járnom. És milyen fura, hogy a város nagyon próbálja elvezetni onnan a forgalmat, más legyen  a "központ", de itt mindig forgalom van, valaki zenál, ide járnak a fiatalok kocsmázni, egyszóval nem sikerül. Ennek nagyon örvendek!

Nah, nem epp erre a részre gondoltam, de csak ilyen képem van. :) Nagyon széééép.

     Nem értem hogy az embernek miért van szüksége, feltétlen szüksége bölcsességfogra. Nagyon jól eléldegéltem már 20 évet anélkül, ezentúl is meglennék. De nem, ő elhatározta, hogy nekem biza az kell, sőt, egyszerre 2. Úgy fáj az egész állkapcsom, halok meg. Ha az embernek nincs eleg inye, nem fér ki, akkor minek nő. Ekkora egy esztelen valamit. Tesómnak is nőtt, kétszer operálták meg miatta. Nagyon remélem nem kerülök oda én is. Ki a franc akar bölcs lenni, ezen az árfolyamon? :(

       A Harvard Egyetem Gyógyszerészeti és Orvostudományi Kara, a Japán Orvosi Egyetem elittjével, illetve a kolozsvári UMF sejtbiológia és élettan katedrájának közreműködésének köszönhetően feltaláláták a 99%-ig hatásos, stressz elleni kezelést. A hosszas kutatás eredménye, egy olyan ultra modern kezelés, aminek, a feltalálok szerint egyáltalán nincsenek mellékhatásai, sőt, ha a gyártó által kiálott szabályok szerint járunk el, a streszmentesség garantált.

     A nyugati államokban, még a kisérleti állapotban lévő kezelést már nagyon izgatottam várja a közönség, a népszerűségét nagyon elősegiti az a tény, hogy állatokon nem kisérletezik a soknemzetiségű kutatócsoport, és a kezeléshez szükséges kellékek, bárkinek elérhetőek. De akkor ime, lássuk a 7 pontból összeállitott tuti módszert:

1. Ne lakj Romániában!

2. Járj tömegközlekedéssel, igy sem a szived nem fog fájni a gödrök láttán, és a városban araszolgatva, a fogyasztást sem fogod leszarni! Nyugi.

3. Ne menj autószerelőhoz!

4. Ne menj laptopszervizbe!

5. Úgy élj, hogy ne kerülj orvos kezére!

6. Úgy vigyázz magadra, hogy ne kelljen rendőr segitségét kérnek. Úgysem segit!

7. Ne adj oda kurzusokat kölcsön! Nem kapod vissza (az egészet)!

8. Valahogy tukmáld másra, illetve kerüld a hivatalos ügyintézést, ha nem nem tudod elkerülni, akkor szerelkezz fel egy mp3 playerrel, tedd maxmumom a zenét, és le se szard az üvegfal mögött ülő vénasszony flegmáskodásait. Esetleg ha épp szerelmes vagy, akkor ilyen rózsaszin felhővel magad után is elviselhető, de ezek veszélyesek, mert a nagy sor megtörhet, tehát inkább kerüld!

9. A titkársági látogatásokat is kerüld. Úgysem tud semmit!

10. Mosolyogj!

    A blog szerkesztője a fenti tanácsokért felelőséget vállal, ha betartod működnie kell, ha pedig mellékhatások lépnek fel, akkor keyd előlről, valamit nem csináltál jól. Ha a stresszmentesség már-már zavaró, vagy a páciens kellemetlennek találja, kérjük a kezelést azonnal hagyja abba, és forduljon kezelőorvosához, gyógyszerészéhez!

    Amúgy nekem még mindig nincs laptopom, és át is akarnak vágni, de nem részletezen, mert meignt felhúzom magam!

       Teljes lelki válságot éltem ma át! A dolog ott kezdődött, hogy már tegnaptól szervizben van a laptopom. Nagyon hozzámnőtt már, hazaértem fáradtan, tettem magam jobbra-balra, nem tudtam magammal mit kezdeni a szobámban, de hát késő volt, tanulnom is kellett, igy eltelt az idő. Arról volt szó, ma suli után megyek, és kivehetem. De mégsem... Igy most már 6-kor itthonvoltam, ami nem nevezhető későnek, gép nélkül, teljesen fura. Fura az idegen gép billentyűzete, másképp szól, nincsenek filmek, kedvenc hátterem, és még a zene sem zümmög belőle halkan. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire megszokom. :-s. És az is kiboritott, hogy nekem nem szóltak, hogy elveszlődnek a cuccaim róla, igy semmit nem irtam ki, elveszlődtek a boncolásos videók, képek, meg kurzusok, tiszta megfizethetetlen dolog, de hát na. Aztmondják én vagyok a hibás, mert kellene tudnom, hogy szerviz előtt kiirja az ember, de én még sosem vittem szervizbe, és amúgyis, ottvolt a telszámom, e-mail cimem, skype nevem, csak épp a vércsoportom nem tudták, bárhogy elérhettek volna, hogy megkérdezzék, héééééé lüke asszony, okés ha újrainstallálom, vagy ha nem, gyere és ird ki.

         Na, de emiatt nem is akadtam volna ki, ez csak megalapozta a kövtkező dolgot.

       Tudni illik hogy ma anatómia parciálisunk volt, teljes nyak és fej, nem kis falat. Persze a tanárt nem érdekelte, hogy hétfőn is vizsgánk volt, de ez mellékes. Mint a megfontolt egyetemista, én már elkezdtem a múlt héten tanulni, aludni is tudjak még. Igy ma éjszaka aludtam is, az anyagot is befejeztem, teljesen büszke voltam magamra, de jól összehoztam. Ma el is megyek, még a folyoson sem voltam, de már mindenki azt kérdezte tőlem, hogy tanultam? Mondom, egy kicsit, igen. De olyan emberek, akikkel 10 mondatot ha váltottam valaha, az sok. Nem értettem mi ez a sürgés forgás, de csak az izgalomnak tudtam be. Elősször kurzus volt. Beszéltem ismerős emberekkel is, akikkel több mint 10 mondatot váltottam, és rájöttem szép lassan, hogy itt biza SENKI nem tanult. Kezdtem már kicsit furán érezni magam, és azt is érteni, miért olyan kedves mindenki.

      Tudni illik rólam, hogy ha tudok általában segitek. Ha tudok! És csak akkor, ha az én dolgozatomat befejeztem, nekem is van ösztőndijam, amit megőrizni szándékszom, és tényleg, Enikőnek, aki tényleg barátnőm, mindig segitek. Főleg ezért is utáltam a mai napot, mert mindenki megakarta arról győzni, hogy ő miért is nem tudott tanulni, és hogy igazán segitsek neki. Bólogattam, mondom, jó... No, de bemegyünk a laborba, és Enikő helyet foglal nekem, be is ülők egy szabad hely volt. De akkor kiderült, hogy még vagy 5 ember foglalt nekem helyet, de csak egyet, hogy csak én férjek el. Talán ha kettőt foglalt volna valaki, odaülök Enikőstől, de igy? Mekkor pofája kell legyen valakinek, ahhoz, hogy aztgondolja, otthagyom Enikőt, aki mindig foglal helyet, eljön velem vásárolni, ilyenek. Tudom, hogy apró dolgok, de ezek miatt leszek valakivel közelebbi kapcsolatban, és aztán barátok. Nem? Na, akkor nagyot is néztek nem ülök el, de akkor közelebbjött egy pár ember. Jön a tanár, majd kiugrok a bőrömból, szuper tételeket adott. Irok is, mint a szélvész. Enikő másolja, nem is bánom. Erre hallom. Ildiiiiiii. Ildiiiiii. Mondják rakjam arréb a lapom, mert nem látják. Odarakom. okés. Irok.... Irok... Hallom. Ildiiiii.... Ildiiii. És ha elhiszitek, ha nem, aztmondja nekem egy csaj:

-irjal kicsit szebben, mert nem tudom kiolvasni!

      Talán igaz, hogy néha a pofátlanságnak nincs határa. 2 percenként kérdi oda mit irtál? oda mit? Amig nem birtam, és kifakadtam, hogy nehogy már lediktáljam neki, olvassa ki!

      Igy most én vagyok a hármas és négyes csoport gonosza, önzője, gazasszonya :P. most közutálatnak és nézésnek vagyok kitéve, dehát mit csináljak, leszarom. Csak hihetetlenül felbosszantott, hogy hogy lehetnek az emberek ennyire gonoszak, és kétszinűek. Következő órán hallottam is, hogy beszélték, hogy én tudtam, de nem engedtem hogy másoljanak, ne nem szóltam bele. Majd elmúlik. :). Enikő meg majd igy is fog helyet foglalni. (Aki sokat ül mellettem, az már kitudja olvasni az irásom). Na, de lehet aztmondjátok majd hogy tényleg gonosz vagyok, de annyi vigasztal, hogy a tanár az nagyon jól látta hogy mi történik, az én hátam mögött áll, és amikor elvette a lapomat, elolvasta a nevem, és az én lapom kettétürte. Bizok benne, hogy a tanárnak jó memóriája van. :)

I'm not afraid

of anything in this world,

There's nothing you can throw at me

That I haven't already heard.

I'm just try to find

a decent melody,

A song that I can sing

In my own company.

I never thought you were a fool
But darling, look at you.

 

I wasn't jumping, for me it was a fall
It's a long way down to nothing at all

 

And if the night runs over
And if the day won't last
And if your way should falter
Along this stony pass

It's just a moment
This time will pass

Búsulni sohasem tudtam,

Mig szeretőt nem tartottam.

De mióta azt fogadtam,

Búsulni is megtanultam.

 

Bú az élet mindig búval,

Nem vagyok szabad magammal.

Nem vagyok szabad magammal,

AZ én kedves galambommal.

 

Élet élet betyár élet,

Mivel vagyok adós néked?

Lerovom az adóságom,

Ha meghalok, azt sem bánom.

 

Én vagyok a falu a rossza,  

Engem ugat minden kutya.

Kusti kutya ne ugassál,

Nem vagyok én rosszabb másnál.

 

Más is van rossz a faluban,

Mégsem ugatja a kutya.

 

Ma megiszom a pénzemet.

Holnap a becsületembet.

Se pénzem se becsületem,

Nem is félek hogy elvesztem.

 

 

Amiért én mindig dúdolok,

Csak mutatom hogy vig vagyok.

Sir a szemem, kacag a szám.

Most fáj a szivem igazán.

Isten éltesse sokáig Kallós Zoli bácsit! 

'A gyermekek ellen elkövetett erőszak ellen küzdő németországi szervezet, a Dunkelziffer legújabb reklámjánál kevés visszataszítóbbat láttam mostanában. Persze épp ez a célja. Ahogy az ember nézi a lassan felnőtté cseperedő kislány takarója alá bekúszó, a kezén végigsikló, a vállára rátelepedő szőrös férfikézhez vagy hímtaghoz hasonlító csápszerű valamit, önkéntelenül is érzi az undort, viszolygást és félelmet, amit az áldozatok érezhettek. A film üzenete egyszerű: ha az áldozatok nem kapnak időben szakszerű segítséget, saját erejükből nem lesznek képesek feldolgozni a történteket, és egész életükben magukkal hurcolják a majd gyermekkori trauma nyomait. Nem egy vidám szombati téma, de mióta láttam, nem tudok szabdulni ezektől a képektől. Nem lenne baj, ha nálunk is játszanák, attól félek itt is sokan lennének, akiket érintene a kampány.

.

.

.

https://www.youtube.com/watch?v=pwZET_O2m5s

Virág ökröm, kiveretem a rétre,

S elveretem a harmatot előle,

S nem hallom a Virág ökröm kolompját,

Az én babám mással éli világát.

 

Árva, árva, olyan árva, nincs mint én

S aki olyan, igazán sirjon, mint én.

Sirok biz' én, siratom a lányságom,

S mindig sirok, mig élek e világon.

A nőcit, aki egy éjszakai kisurranás után reggel hazaér, a férje elkapja. Megkérdi hol volt. A nőci aztmondja hogy egy barátnőjénél aludt. A férj felhivja a barátnőket, 6 aztmondja nem tud semmit a dologról, 2 pedig aztmondja, hogy igen, ottaludt.

Forditva: a feleség felhivja a haverokat. 4 aztmondja hogy igen, nálaaludt, és 4 megesküszik,  hogy még mindig ottvan. ;)

Ma felvillant bennem, hogy lehet, talán, mégis lesz tavasz már egyszer. Azt gondolom mindenki tudja, hogy én hihetetlenül Nap-függő vagyok. Mindig utálom a telet, és alig várom hogy eljöjjön a tavaszt. Ime ittvan, ezt fényképeztem, ez az alapvető bitonyitékom:

Gyönyörű szép. Habár a botanikus kertnél már rég kinyiltak a sárka kis virágok, amik nem tudom milyen virágok, de lehet hogy csak azért nem szántam nekik annyi figyelmet, mert akkor mindig órára kellett sietnem, és mindig csak elrohantunk mellettük. Új pillangókat is vettem a napokban, csak még nem aggasztottam ki őket. habár amit még ezelőtt vettem, Évi aztmondta, hogy már annyi van, és olyan nagyok, hogy már lehet félni tőlük. No, de ezek tényleg nagyon szépek. Csak beteg ne lennék, és már tényleg tavasz lehetne. Ja, és szerelmes is kéne lenni. :p

A morfopatológia rózsaszinsége is tavaszt akar idézni, és az új táskám is :P

Na, de még volt valami nagyon jó dolog a héten. Amikor anatómia tanulására adtam a  fejem nem tudtam pontosan még mi leszek, vagy hogy milyen területen szeretnék majd dolgozni. Gondolkoztam már szülészeten, sürgősségin, belgyógyászaton, egyszóval sokmindenen. De amikor belegondoltam jobban, akkor mindig az volt, hogy jah, igen, érdekes, meg minden, de lehet hogy egy idő után megunnám. És akkor mindig oda jutottam vissza, hogy majd meglátjuk. De talán most életemben elősször (belémütött az ihlet) úgy érzem, hogy igen, tudom mit szeretnék dolgozni, és hogy ott a helyem, és hogy oda pont olyan ember kell mint én. Ime:

Ott aztán biztosan sosem unatkoznék. Mentőségre gondoltam még régebben is. Sokszor viszont az volt, hogy akárkinek mondtam, mindenki megpróbált lebeszélni róla, hogy nehéz, nem oda való vagyok, jobb munkahelyre kéne gondolnom, ahol annál sokkal többet kereshetnék. A mentősök ugye nem a hihetetlenül nagy fizetésről hiresek. De most jöttem rá, hogy ez nem számit, ha az ember úgy érzi ebben elhivatott, és ezt szeretné csinálni. Éhen csk nem fogok halni. Elkerülhetetlenül minden héten a kórháznál járok, hetente többször látom a SMURD-osokat, mindig hoznak valakit, pakolnak, és mennek tovább. Vagy csak látom az utcán őket, épp valahova sietnek. Mindig elgondoltam de szuper munkahelyük van, de jó lenne ha én is épp ott lehetnék (nem sok ember vágyik egy mentőbe, :)) de nah, én sem a hordágyra), és valakinek segithetnék, aki bajban van. Úgy néztem őket mint valami csokira allergiás kisgyerek a csokitortát.  Utána pedig mindig az volt, hogy ááá, dehogy nem álmodozok, úgysem leszek én mentős soha, és hülyeség. Csak most ért odáig az agyam hogy miért ne lehetnék, leszarom az előitéleteket, akkor is az leszek, mentős, és a SMURDon fogok dolgozni. Érettségi előtt, meg környékén utáltam, irigyeltem azokat az embereket, akik már a licumba bejutás előtt tudták mik lesznek, tudatosan arra készültek, a releváns tantárgyakból voltak jók, de mostmár nem. Azthiszem én is tudom mi leszek.

Nem hiszem feltétlenül a Darwin-féle fejlődéselméletet, de az biztos hogy a ma élő ember mindennapja gyökeresen különbözik az ezelőtt 100 évvel elő emberétől, pedig mindkettő Homo sapiens. Szomorú vagy nem, nem tudom még eldönteni, de arra biztosan rájöttem, hogy az elektronikus áram annyira hozzánknőtt már, hogy nyugodtan áttérhetnénk Homo Electronikusra :)). Ezeken morfondiroztam a minap, és amikor a tegnap nem ment az internet, nem tudtam magammal mit kezdeni, az az érzésem volt, hogy elromlott a gép.  És amikor nem volt áram, akkor nem tudtam hajat mosni, mert nem volt meleg viz, és nem ment a fűtés. Arról nem is beszéljünk, hogy a múlt héten a testvérem kintaludt az autóban, mert elfelejtette magával vinni a (elektronikus !) telefonját, mi pedig kizártuk. Mi lenne a peace-makeresekkel áram nélkül? Olyan ez a dolog, mint egy alattomos rossz szokás, vagy valami baktérium, ami eleinte ottvan, jó, elhiteti veled, hogy ő hasznos számodra, rájössz, hogy tényleg az, és már csak azon veszed észre magad, hogy nem tudsz nélküle élni.

Végsőképpen, én elismerem, hogy engem nyugodtan kategorizálhatnak Homo Electronicusnak, nem sértődm meg. :). Amikor kérdezték tőlem régebb vagy akár én is belegondoltam, hogy mit vinnék magammal egy lakatlan szigetre, mindig olyan dolgokra gondoltam mint például egy fogkefe, egy fejsze vagy kés, ilyenek, de lassan arra hajlok inkább egy elektronikus-fizikust kéne magammal vigyek. Nem tudom miért, de a fizikának az a része, amikor elektromosságról tanultunk mindig kimaradt (mármint gimnáziumban, meg liceumban). Pedig a fizikát nem utáltam. Nem hiszem hogy tudnék áramot "csinálni". De viszont novényi kivonatú fájdalomcsillapitot már tudnék :P. Talán megéri engem is elvinni, ha már valaki lakatlan szigetre készül :)).

Eleinte én sem értettem mire való egy blog. Sosem tudtam miért olyan poénos megosztani másokkal mindent amit gondolsz, vagy esetleg történik veled. Sosem voltam egy túlságosan nyilt személy, annak ellenére hogy a szám az sokat jár. No, de aztán pár ismerősöm belevágott eme (számomra) ismeretlen foglalkozásba/hobbiba, és egyszercsak azon vettem észre magam, hogy engem is érdekel. Elolvastam, amikor újat irtak, és érdekelt. Az elmúlt hét kivételesen unalmas óráin ezen morfondiroztam, és eldöntöttem. Blogerina leszek. Csak igy másodállásban. :), de az pont jó. Remélem majd az én blogom  is olyan hatással lesz a sceptikusokra, mint másoké rám, és hogy kellemesnek fogjátok tartani olvasását. Én mindent megteszek ;).