Kicsi Zsuzsa a nagyvilágban

Ma felvillant bennem, hogy lehet, talán, mégis lesz tavasz már egyszer. Azt gondolom mindenki tudja, hogy én hihetetlenül Nap-függő vagyok. Mindig utálom a telet, és alig várom hogy eljöjjön a tavaszt. Ime ittvan, ezt fényképeztem, ez az alapvető bitonyitékom:

Gyönyörű szép. Habár a botanikus kertnél már rég kinyiltak a sárka kis virágok, amik nem tudom milyen virágok, de lehet hogy csak azért nem szántam nekik annyi figyelmet, mert akkor mindig órára kellett sietnem, és mindig csak elrohantunk mellettük. Új pillangókat is vettem a napokban, csak még nem aggasztottam ki őket. habár amit még ezelőtt vettem, Évi aztmondta, hogy már annyi van, és olyan nagyok, hogy már lehet félni tőlük. No, de ezek tényleg nagyon szépek. Csak beteg ne lennék, és már tényleg tavasz lehetne. Ja, és szerelmes is kéne lenni. :p

A morfopatológia rózsaszinsége is tavaszt akar idézni, és az új táskám is :P

Na, de még volt valami nagyon jó dolog a héten. Amikor anatómia tanulására adtam a  fejem nem tudtam pontosan még mi leszek, vagy hogy milyen területen szeretnék majd dolgozni. Gondolkoztam már szülészeten, sürgősségin, belgyógyászaton, egyszóval sokmindenen. De amikor belegondoltam jobban, akkor mindig az volt, hogy jah, igen, érdekes, meg minden, de lehet hogy egy idő után megunnám. És akkor mindig oda jutottam vissza, hogy majd meglátjuk. De talán most életemben elősször (belémütött az ihlet) úgy érzem, hogy igen, tudom mit szeretnék dolgozni, és hogy ott a helyem, és hogy oda pont olyan ember kell mint én. Ime:

Ott aztán biztosan sosem unatkoznék. Mentőségre gondoltam még régebben is. Sokszor viszont az volt, hogy akárkinek mondtam, mindenki megpróbált lebeszélni róla, hogy nehéz, nem oda való vagyok, jobb munkahelyre kéne gondolnom, ahol annál sokkal többet kereshetnék. A mentősök ugye nem a hihetetlenül nagy fizetésről hiresek. De most jöttem rá, hogy ez nem számit, ha az ember úgy érzi ebben elhivatott, és ezt szeretné csinálni. Éhen csk nem fogok halni. Elkerülhetetlenül minden héten a kórháznál járok, hetente többször látom a SMURD-osokat, mindig hoznak valakit, pakolnak, és mennek tovább. Vagy csak látom az utcán őket, épp valahova sietnek. Mindig elgondoltam de szuper munkahelyük van, de jó lenne ha én is épp ott lehetnék (nem sok ember vágyik egy mentőbe, :)) de nah, én sem a hordágyra), és valakinek segithetnék, aki bajban van. Úgy néztem őket mint valami csokira allergiás kisgyerek a csokitortát.  Utána pedig mindig az volt, hogy ááá, dehogy nem álmodozok, úgysem leszek én mentős soha, és hülyeség. Csak most ért odáig az agyam hogy miért ne lehetnék, leszarom az előitéleteket, akkor is az leszek, mentős, és a SMURDon fogok dolgozni. Érettségi előtt, meg környékén utáltam, irigyeltem azokat az embereket, akik már a licumba bejutás előtt tudták mik lesznek, tudatosan arra készültek, a releváns tantárgyakból voltak jók, de mostmár nem. Azthiszem én is tudom mi leszek.