Kicsi Zsuzsa a nagyvilágban

Az események akár egy rossz viccből is előkerülhettek volna. De nem, ez a valóság. 2008 augusztus 7-én Mikheil Saakashvili grúz elnök parancsot ad a Grúz Hadseregnek, hogy rombolja le és foglalja le a szakadár Dél-Oszétia fővárosát Chinvalit. A lerombolás a grúz tüzérség révén jól sikerül, a város órákon belül romokban hever, az áldozatok száma már ekkor meghaladja az ezret, tízezrek kényszerülnek elmenekülni. A grúzok diadalmasan vonulnak be az elfoglalt városba. Ám ekkor "váratlanul" Oroszország beavatkozik és az események 180 fokos fordulatot vesznek. Az orosz légierő bombázni kezdi a grúz városokat, blokád alá veszi a fekete-tengeri Potri kikőtőjét és nagy erőkkel visszaveszi a Chinvalit. A grúzok menekülnek.

Hogyan történhetett meg mindez? Saakashvili húzása nyilvánvaló őrültség, a támadás idején többszáz orosz békefenntartó tarkózkodott Chinvaliban, ráadásul Dél-Oszétia lakosságának többsége orosz állampolgár. Az orosz közvélemény szemében a Chinvali lerombolása háborús bűn. Még a tájékozatlan átlagember is gyanakodni kezd - hogyan jut eszébe egy ekkora országnak hogy nekimegy az oroszoknak?

1991-ben, a Szovjetúnió szétesése után Grúzia független álammá válil. A történet rögtön egy véres puccsal kezdődik, Gamsakhurdia hatalmát a nemzeti gárda 1992-ben megdönti. Az országban innentől kezdve változó intenzitással, de folyamatos polgárháború zajlik, ennek nyomán a Moszkva által is támogatott Dél-Oszét és Abház köztársaságok gyakorlatilag függetlenséget élveznek. 2004 novemberében az amerikai akcentussal beszélő, Amerikában tanult Saakashvili kerül hatalomra érdekes körülmények között. 2003-ban választásokat tartanak Grúziában. Megfigyelők szerint a választást elcsalja a hatalmon levő Eduard Sevarnadze pártja, mire Saakashvili hívei tüntetéseket szerveznek. A tiltakozások hatására Sevarnadze lemond és a 2004-ben tartott új választásokat az amerikai támogatást élvező jelenlegi elnök pártja nyeri meg. Saakashvili kezdettől fogva nyugat-barát politikát folytat, Grúzia 2004 óta tárgyalásokat folytat a NATO tagságról és az ország az EU partnerprogramjában is résztvesz. A hadsereg amerikai és izraeli tanácsadókkal dolgozik, nyugati támogatással modernizálja a hadsereget. 2003 és 2005 között nyugati olajcégek részvételével megeépül a Baku-Tbiliszi-Cheyhan olajvezeték, amely napi 1 millió tonna olajat pumpál a Kaszpi-tengeri lelőhelyekről. Mindeközben Putyin vezetése alatt Oroszország felébred tetszhalálából és megkezdődik a versenyfutás Közép-Ázsia nyersanyaglelőhelyeiért. A grúz nyugat-barát politika erősen csípi az orosz medve szemét, Moszkva egyáltalán nem örülne a grúz NATO tagságnak, sőt a BTC olajvezeték puszta léte is zavarja az oroszokat. Megjegyzem joggal, az USA aligha nézné jó szemmel, ha Mexikó orosz szövetségre lépne vagy ha az oroszok kapnának olajkitermelésre jogot.

Ebben a környezetben dönt úgy a grúz elnök, hogy Dél-Oszétiát fegyveresen saját befolyása alá vonja. Nem tudhatjuk , hogy az elnök maga döntött így vagy netán az amerikaiak adták alá a lovat. Mégis mi állhatott a döntés hátterében? Saakashvili nyilván úgy gondolta, hogy ez a legjobb alkalom Oroszország megtámadására, a következő okokból:

- a Bush adminisztráció erősen támogatja Grúziát, de már csak hónapjai vannak hátra,

- az olimpia miatt az elnök abban bízik, hogy az orosz válasz visszafogott lesz,

- a cél kezdettől fogva az, hogy majd az Nyugat kiáll mellettük megmenti őket a nagyobb bajtól (Magyarország is azt hitte 1956-ban, a lengyelek meg 1939-ben - naivitás a köbön)

Az elnök azonban totálisan elszámolta magát. Európa kénytelen óvatos lenni az oroszokkal szemben, ugyanis teljes mértékben az innen származó energiára van utalva. Oroszország sokkal többet szállít mint a BTC vezeték. Az USA se tud tenni semmit. Washington az utóbbi években konzekvensen figyelmen kívül hagyja Moszka véleményét szinte bármiről is legyen szó. Amerika hathatósan támogatta az oroszokhoz közel álló Szerbia szétverését, sőt le is bombázta az országot. Aztán meg az amerikaiak elfoglalták Irakot, nyilvánvalóan a olajkincs megszerzéséért. Szankciókat nem lehet Oroszország ellen életbe léptetni, az ellenlépések ugyanis sokkal jobban fájnának Európának és Amerikának mint bármilyen szankció az oroszoknak.

Oroszország pedig úgy tűnik eltökélt. Nem akarnak NATO tag szomszédot és nem akarnak nyugati ellenőrzés alatt tartott olajvezetéket sem az orosz határ mellett. Bár Grúzia mostmár kétsegbeesetten kéri a tűzszünetet, süket fülekre találnak, ez valami olyasmi mint a diszkóban szemközt köpni a kidobófiút aztán bocsánatot kérni. Túl késő.  Az offenzíva a jelek szerint nem áll meg a Dél-Oszét határnál, ezúttal az oroszok terjesztik fegyverrel a demokráciát. Az iraki példa ragadós, Oroszország eddig inkább megállapodásokkal és cégfelvásárlásokkal építette energia-birodalmát, de ezúttal lejött a kesztyű.

Ugyanakkor az Egyesült Államok is levonhatja az esetből a következtetést: nem biztos, hogy kifezetődő befektetés a volt szovjet tagállamok NATO tagságának erőltetése, vagy éppen a rakétapajzs építés a volt szovjet érdekszférában.

Tanulság:
 Kis országoknak nem érdemes a Nagy Játszmába aktívan belekeveredni. Főleg nem érdemes összeakasztani a bajszot a szomszéd nagyhatalommal és annak kárára tevékenykedni, miközben a szövetséges a világ túlsó felén van. A nagyhatalmak nem jótékonysági intézmények, nincsenek barátaik csak érdekeik. Jó lenne, ha ezt a tanulságot sokan komolyan vennék a jövőben. :)